Mi is az a korona és híd?
A korona az Ön eredeti fogával megegyező fix fogpótlás, amivel visszaadjuk a már nagyobb mértékben károsult, szuvasodott, de még stabil fogak eredeti formáját és színét.
Hídról akkor beszélünk, ha több egymás mellett álló fogat szeretnénk helyrehozni. Foghiány esetén is alkalmazzuk, ilyenkor a tőle jobbra és balra található fog a pilléreként tartja a hidat, innen származik az elnevezés is.
Koronákat és hidakat önálló kezelésként és az implantációs megoldásoknál is alkalmazzuk.
A felhasznált anyagok a kerámia, a fémek, a cirkónium belátható időn belül nem öregednek el. Alattuk a fog azonban ugyanúgy viselkedik, mint az ép fogaknál. A környezetük sorvad, a széleken a fog szuvasodhat. Ezért rendszeresen ellenőrizni kell, és ha szükséges, le kell cserélni a hidakat.
Egészségügyileg magasan kulturált országokban (például Németország, Svájc) 8-10 évente lecserélik a hidakat, nem csak azért, hogy a fogíny vonalát aktuálisan követő széli záródást alakítsanak ki, hanem azért is, mert így tudják a hidak által takart részeket vizsgálni, illetve kezelni.
Milyen koronát válasszak?
Fémkerámia korona
Jellemzői
- Jó árfekvésű
- Kifejezetten erős és strapabíró, de őrlőfogak esetében nem a legideálisabb megoldás az extrém rágóterhelés miatt
- Szürkés ínyszélek miatt kevésbé esztétikus
Lézerszinterezett Fémkerámia Korona
Jellemzői
- Pénztárcabarát ár
- Elkészítési módja alapján pontosabb és minőségibb megoldás mint a fémkerámia korona
Cirkóniumkorona
Jellemzői
- Természetes hatású, azaz képes tökéletesen utánozni a természetes fogakat
- A cirkónium-oxid egy kémiailag ellenálló és nagy hajlítószilárdságú anyag, amely erősebb a kerámia leplezésű fémkorona vázánál is, a zirkon korona ezért hosszabb élettartammal rendelkezik, hiszen nem törik és nem reped el
- Íny rá tud nőni, és hosszabb távon nem kell félni attól sem, hogy az íny visszahúzódik vagy begyullad
- Antiallergén
- CAD/CAM számítógépes tervezési és frézelési technológiával készülnek a minél nagyobb pontosság érdekében
- Egyaránt tökéletes megoldás a frontfogai és őrlőfogak esetében is
- Magas ár-érték arány
Préskerámia korona
Jellemzői
- Nincs váz, hanem az egész kerámiából készül, esztétikája sokkal kedvezőbb, sokkal áttetszőbb, ezért főleg frontfogaknál alkalmazzuk
- A fény könnyen áthatol a porcelán rétegein, ezért a lehető legtermészetesebb hatású
- Természetes fogak színe tökéletesen visszaadható vele
- Pontos illeszkedés a CAD/CAM számítógépes technológia révén
- Nem tartalmaz fémet, szövetbarát
- Leginkább szóló koronák készítésére és a front régióban alkalmazzuk, hosszú hidaknál és rágófogaknál nem jó megoldás
A koronák és hidak készítésének lépései
1
A fogorvos helyi érzéstelenítést alkalmaz a koronát tartó fog körül.
2
Ezután a fog, megfelelő formára történő csiszolása következik. Ez nagy precizitást igényel, mert a lecsiszolt fognak és koronának pontosan illeszkednie kell majd.
3
A csiszolást követően a fogorvos lenyomatot készít a környező fogazatról és magáról a keletkezett fogcsonkról.
4
A fogra a végleges korona rögzítéséig ideiglenes korona kerül.
5
Pár nap elteltével elkészül a végleges korona, melyet a fogtechnikus a korábban készült lenyomat alapján dolgozott ki.
6
A fogorvos speciális fogászati ragasztócementtel rögzíti a végleges koronát a lecsiszolt fogra.